Bükkaljai borvidék
A borvidék borai

Területe: 893 ha.

Ajánlott fajták:
Chardonnay, Cserszegi fûszeres, Leányka, Olasz rizling, Cabernet sauvignon, Cabernet franc, Kékfrankos, Merlot, Zweigelt.

Kiegészítõ fajták:
Ottonel muskotály, Pinot blanc, Rizlingszilváni, Sauvignon, Tramini, Zengõ, Zenit, Zöld veltelini, Kékoportó, Medina, Blauburger, Pinot noir.

Ültetvényes fajták:
Hárslevelû, Ezerfürtû, Semillon

Klíma:

A Bükk vonulata észak felõl védi a hideg szelektõl, s kedvezõ mikroklíma alakul ki a déli, délnyugati lejtõkön.

Talaj:

Riolittufán kialakult erubáz talajok, fekete nyiroktalajok, barnaföldek és agyagbemosódásos erdõtalajok találhatók meg.


Történelem:

Nagymiskolc területérõl már az õsember gyûjtögetõ gazdálkodásáról is sok bizonyítékkal rendelkezünk, õstermelésre pedig a legrégibb idõktõl vannak adataink. A honfoglalást követõ századok alatt a termõföld még kevés területet foglalt el, de a népesség növekedésével egyre több területet hódítottak el a cserjés domboldalakból. A legkülönbözõbb gyümölcsfajok megtelepítésére voltak alkalmasak ezek a területek, és a még megbecsültebb szõlõ, a bortermelést jelentõ növény mesterséges megtelepítésére. A vadszõlõ, ugyanis mint a Magyar Középhegység õshonos növényeként itt már ismert volt. Termését már a jégkor végétõl itt élõ õsember is ismerte.

A szõlõmûvelés kezdeteirõl keveset tudunk. Egy 1313-ban megjelent oklevél említi elõször a szõlõt, és sejteti, hogy a szõlõtermesztés a helyi mezõgazdaság fontos ága. Az említett szõlõbirtokot a Pálos szerzeteseknek adományozta Ernyefi István, a diósgyõri vár akkori ura.

1503 február 11-én Ulászló megerõsíti a város korábbi borszabadalmát: "Miskolcon idegen bort nem árulhat, aki ez ellen vét, a bévitt bort elveszíti." Ekkor már nem csak a Diósgyõrt övezõ déli fekvésû dombok és Miskolc Szinva pataktól északra fekvõ északi dombvonulatai a szõlõkultúra virágzó területei.

1798-ban Pesten megjelent "Statistik des Königreichs" címû gazdasági munkában érdekes megállapítás található: "A tokaji, soproni és a ruszti bor kereskedelmébõl származó jövedelmet a miskolci megelõzi." Ennek oka volt az is, hogy egyes Hegyaljai szõlõk mustjai is a miskolci pincehálózatban érlelõdtek, és innen kerültek külföldre. E hatalmas pincehálózat legöregebb pincéi még a középkori eredetûek, de a hálózatuk a XVII-XVIII. századra fejlõdött ki. Ekkor XVIII. században a fõ fajták Gohér, Furmint, Hárslevelû, Bátai, Damián és Fejér szõlõ.

1828-as jobbágyösszeírásból tudjuk, hogy Borsod lakosságának szegényebb rétegei többek között Miskolc szõlõiben kerestek munkát. Tibolddaróc a XIX. és a XX. században híres pezsgõalapbort termelõ vidéknek számított. Erre Olasz rizlinget és Furmintot használtak.

Még nincs kép.