|
| Egri borvidék |
 A borvidék borai
|
Területe: 3 206 ha.
Klíma:
Éghajlatára jellemzõ, hogy viszonylag késõn tavaszodik, száraz jellegû.
Talaj:
A hegy- és domboldalakon, fõleg miocén korú riolittufán, ezenkívül agyagpalán, nyirokon kialakult fekete színû, mészben szegény nyiroktalaj, barnaföldek, agyagbemosódásos barna erdõtalajok stb.
Történelem:
A Kis-Eged hegy oldalából került elõ a Vitis hungarica levelének 30 millió éves kövülete. Ennek persze a mai szõlõtermesztéshez nincs sok köze.
Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején már jelentõs nagyságú település lehetett. Az elsõ püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István királyunk. A püspökségre költözõ szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szõlõfajtákat is.
A tatárjárás megtizedelte a lakosságot. IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik a szõlõtermesztési és a borkészítési ismereteiket meghonosították (pl.: a hordó használatát).
Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII - XIV. században telepítették be szõlõvel. A megtelepedõ cisztercita szerzetesek ezekbõl a szõlõkbõl fedezték borszükségletüket.
A város szerepe a magyar középkor elsõ századaiban igen jelentõs volt: a várban székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amihez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott. Az egyházi központi irányító hatásának tulajdonítható a szõlõmûvelés kezdeményezése, fejlesztése, hiszen az egyházi szertartások elengedhetetlen kelléke a bor. A bortermésbõl tizedet, dézsmát kellett az egyháznak és a világi intézményeknek adni királyi rendelet alapján. Az elsõ pincéket is a dézsma tárolására építették.
A törökök elõl menekülõ rácok hozták magukkal a héjonerjesztéses vörösborkészítés technológiáját és a Kadarka fajtát is.
Több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban a törökök elfoglalták az egri várat, és 91 évig a birtokukban tartották, de a szõlõtermesztés megmaradt. Ennek oka, hogy ugyan a törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de komoly bevételt jelentett.
A XVII. században a vörösborszõlõ-fajták egyre több teret nyertek a fehérborszõlõk rovására. 1687-ben visszafoglalták a várat a törököktõl. A város és környékének rohamos ütemû benépesedése során két évtized alatt kialakult a szõlõ monokultúra. A szõlõhegyek többségének jelenleg is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki.
1886-ban jelent meg Egerben a filoxéra, és a szõlõket szinte teljesen kiirtotta. Az újratelepítések (rekonstrukció) során új fajták is bekerültek a borvidékre. A tendencia ezután a többi borvidékéhez hasonló.
A borvidék leghíresebb bora a Bikavér. Ez a bor több vörösborszõlõ borának házasításával készül. Valaha a Kadarka különbözõ változatai adták az alapját, ma gyakran a kékfrankos. Magyarország eredetvédett borai közül ez az elsõ. A hegyközség megalkotta a "Bikavér kódex"-et 1997-ben. Talán az egyik legfontosabb szabálya hogy egy listában megadott vösösborszõlõ-fajták közül legalább három borából kell házasítani a Bikavért.
E híres bor nevének eredete biztosan nem ismert, de két legenda is próbálja magyarázni. Ezek közül az egyik:
"Több órai rohamozás után egyik nap megingott az ellenállás, s a lelkesedés és a hõsiesség már nem tudta pótolni az elesetteket a várfal egyes pontjain. Mind nagyobb tömegben jelentek meg a falon a boncsokat (lófarkas török zászlókat) vivõ akandzsik, s mind sûrûbben hangzó Allah kiáltások már-már gyõzelmi üvöltéssé erõsödtek. Ekkor a fáradó magyar katonák erõsítésére Dobó István várkapitány megnyittatta a borospincéket. Az asszonyok nagy ónkupákban hordták a vörösbort a harcolóknak. A törökök pedig kétszeresen érezték a bor hatását. Ugyanis a bort hordó asszonyok látva, látva férjeik szorongatott helyzetét, maguk is fegyvert ragadtak, s kinek fegyver nem jutott forró vízzel vagy szurokkal pusztította a falra felmászó ellenséget. Abból meg különösen páni félelem gerjedt a misztikumra amúgy is hajlamos piadok és gubedák között, hogy a vérszínû folyadék vörösre festette a védõk szakállát, sõt olykor még a páncéljukat is. Ivás után pedig újult erõvel, félelmet nem ismerve vetették magukat az ostromlókra. Hiába volt az agák bíztatása, a támadók meginogtak, s azt beszélték, földöntúli erõt ittak a védõk az asszonyok hordta italból. Szájról-szájra járt a basák keltette rémület a törökök között: A magyarok bikavért isznak ! Ettõl olyan erõsekké és vadakká válnak, mint a bikák. Abba is hagyták az ostromot, megtagadván basáik parancsát."
Szekszárdon hamarabb jelent meg a bikavér, de nem lett ilyen híres. A borvidéken híres bor még az Egri Leányka és a Debrõi Hárslevelû, valamit a Verpeléti Olasz rizling is.
