Szekszárdi borvidék
A borvidék borai

Területe: 1 925 ha.

Ajánlott fajták:
Chardonnay, Olasz rizling, Pinot blanc, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Sauvignon, Szürkebarát, Tramini, Zöld veltelini, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Pinot noir, Zweigelt.

Kiegészítõ fajták:
Cserszegi fûszeres, Királyleányka, Leányka, Ottonel muskotály, Zenit, Blauburger, Kékoportó, Bíbor kadarka.

Ültetvényes fajták:
Zala gyöngye, Zöld szilváni, Bianca, Lakhegyi mézes, Magyar frankos, Alicante Bouschet, Cs 2., Medina, Turán, Zefír, Ezerfürtû.

Klíma:

Éghajlata dunántúlias, a tavaszi és az õszi fagyok ritkán tesznek kárt az ültetvényekben, nyarai melegek, helyenként száraz években az aszály károsít.

Talaj:

Nagyobb részt lösz, kisebb részben pannonhomokkal kevert lösz.


Történelem:

Valószínûleg a Vitis sylvestris természetes elõfordulásáról már az õsember is fogyasztott termést. A kelták szõlõtermesztése csak valószínûsíthetõ, de a rómaiaké bizonyítható. Akkoriban a Szekszárd város helyén lévõ római települést Alisca-ának hívták. Találtak egy márvány szarkofágot, amin mitológiai jelenetek és egy szõlõtõ is látható. Feltételezik, hogy a szõlõtelepítõ Probus császár vörösborszõlõ-fajtákat is termesztett itt.

A római kor után sok évszázadig nincsenek biztos adatok a helyi szõlõtermesztésrõl. Az elsõ biztosnak mindható adat az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely felsorolj a 1061-es adományokat. Valószínû, hogy ekkoriban már csak fehérbort készítettek. Az egyházi birtokokon magas szintû szõlõtermesztés folyt. Errõl tanúskodik a szekszárdi apátság 1267-ik évi oklevele is.

A törökök elõl menekülõ rácok hozták erre a borvidékre is a Kadarka fajtát és a délszláv vörösborkultúrát. 1541-ben a törökök szandzsákszékhellyé tették a várost de a bortermelés tovább folyt, sõt egyes szõlõterületeknek mohamedán tulajdonosa volt.

A XVIII. század elején Mérey Mihály és az õt követõ apátok azt a kedvezményt adták a szõlõtermesztõknek, hogy csak tizeddel (kilenceddel nem !) tartoznak. Ezek a lehetõségek a német telepeseket is vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A helyi szõlõtermesztési, borkészítési ismeretek az új telepesekével kiegészülve emelték borvidék szõlõkultúrájának színvonalát.

A század közepén már általános a héjonerjesztés, és a bort pincében tárolják. Ez a kereskedelem miatt különösen fontos. A bor ekkor már fontos megélhetési forrás.

1828-ban még 37 fehér és 29 "fekete" szõlõfajtát termesztettek, köztük 6 féle Kadarkát (még fehéret is). Húsz év múlva már csak néhány uralkodó szõlõfajtát említenek. A trágyázást már ismerik de annak helyes módját még nem ismerik, egyre több szõlõt karóznak.

A napóleoni háborúk hatására a bor keresett cikké válik. 1815 után keresetcsökkenés áll be, de a jó vörös bornak mindig maradt piaca. A francia borok ekkortól kezdik kiszorítani a hiányos kezeltségû magyar borokat a piacról. Magda Pál még "aszú szõlõ bort" is említ, mint különlegességet.

A szekszárdi bor fõleg a német nyelvterületen híresült el. A filoxéravész itt is erõs visszaesést okozott, szinte kopárrá váltak a régen zöldellõ szõlõhegyek. A Benedek szurdikban a XX. század elején szegények laktak barlangban is.

Az utóbbi évtizedekig a késõn érõ, de idõnként kiváló zamatú bort adó Kadarka volt az uralkodó, újabban azonban a biztonságosabban termelhetõ Kékfrankos, Cabernet, Merlot került túlsúlyba.