szaporítás Alanyhasználat a gyümölcstermesztésben


A jelenlegi modern gyümölcstermesztésben a gyümölcsfaalanyok közül nem csak a klasszikus felhasználási célnak - miszerint a különbözô nemes fajtákat rájuk oltsuk, illetve szemezzük -, hanem egyéb más speciális termesztési célnak megfelelôen választhatnak a termelôk.

A gyümölcstermesztésben leggyakoribb a gyökéralany használata, amikor az oltvány gyökerét és a törzs gyökérnyaktól számított maximum 10-30 cm-ét adja az alany. Ritkábban használják a törzsképzô alanyokat, ahol a gyümölcsfa gyökerét és törzsét is az alany adja. Újabban egyre jobban terjednek a közbeoltások, ahol az alany és a nemes közé egy harmadik fajta kerül, s ez adja a törzs egy részét vagy egészét.

Az alanyok oltványokban megjelenô tulajdonságai meghatározó jelentôségûek. Ezek hatása kettôs: egyrészt mivel az oltvány gyökerét (esetleg törzsét is) az alany alkotja, figyelembe kell venni annak talajigényét, vízigényét és szárazságtûrését, hidegtûrését és télállóságát, növekedési erélyét, a talajban való rögzítés erôsségét, sarjadzási hajlamát, betegségekkel és kártevôkkel szembeni ellenállóságát, ha pedig a törzset is az alany alkotja, akkor a törzs szilárdságát, fagytûrô képességét. Másrészt az alany nagy hatással van a nemes rész vegetatív és generatív részeinek alakulására is (növekedési erély, habitus, termôre fordulás és termôképesség, gyümölcsminôség, stb.).

Az alábbiakban a különbözô gyümölcsfajok fontosabb alanyait mutatjuk be a teljesség igénye nélkül:

Az alma alanyait növekedési erôsség szerint három csoportra oszthatjuk : az alanyok erôs, középerôs és gyenge (törpe) növekedésûek. Az erôs növekedésû alanyok használata extenzív, vagy félintenzív termesztési körülmények között indokolt. A jelenlegi almatermesztésbôl már kiszorultak, helyettük a 60-as évektôl a középerôs, a 80-as évek végétôl pedig nagyobb arányban a gyenge növekedésû alanyokat használjuk. Ezek közül a legelterjedtebbek az angliai East Mallingban szelektált ún. M sorozatú klónalanyok, melyek a következôk.

‘M 4’: Hazánkban az egyik legismertebb, középerôs növekedésû almaalany. Szaporítási aránya az utóbbi években jelentôsen csökkent. Támrendszert nem igényel. Közepesen télálló és szárazságtûrô. Nagy hátránya, hogy a gyümölcsösben sok gyökér- és tôsarjat fejleszt. A termôhely iránt nem igényes. A száraz homoktalajokon öntözés nélkül is hosszú ideig jó termôképességû fákat nevel.

‘MM 106’: Az anyatelepen erôsen nô, a ráoltott fajta növekedési erélye 10-20 %-kal mérsékeltebb az M.4-es alanyénál. Erôs növekedésû fajtákkal középméretû, spur fajtákkal kisebb méretû fát ad. Hazai körülmények között támrendszert nem igényel. A talajhoz jól alkalmazkodik, laza homoktalajon is jól fejlôdik, a hideg, nyirkos talajra és a magas talajvízszintre érzékeny. Szaporítási aránya színtén csökkenô tendenciát mutat, de még jelentôs részaránnyal (30-35%) szerepel a hazai alanyhasználatban.

‘M 26’: A ráoltott fajták kb. 30-50 %-kal erôsebben nônek, mint az M 9 alanyon állók, ennek megfelelôen tenyészterület-igényük is megnô. Lombja tavasszal késôn hajt ki, ôsszel késôn hullik le. A talajban valamivel jobban kapaszkodik, de lazább talajon feltétlenül támrendszert igényel. Adaptációs, fagy- és szárazságtûrô képessége jó. Ott is kielégítôen fejlôdik, ahol az M 9 alanyú fák sínylôdnek. Középkötött, humuszdús, jó levegôzöttségû talajon érzi magát a legjobban. Laza homoktalajon csak öntözéssel telepíthetô.

‘M 9’: Jelenleg legelterjedtebben használt almaalany, az utóbbi tíz évben szaporítási aránya megközelítette az 50 %-ot. Népszerûségének elsôsorban az az oka, hogy sûrû ültetvények létesítéséhez kiválóan alkalmas. Gyökérzete a talajban sekélyen helyezkedik el, sokszor féloldalas, törékeny, de jól regenerálódik. Közepesen fagyálló. Az M 9 alanyú fák korán fordulnak termôre, csak támrendszer mellett nevelhetôk és öntözést igényelnek. Gyümölcsük nagyobb méretû, és általában egy héttel korábban szüretelhetôk, mint az M 4-en állók.

‘M 27’: Növekedési erélye kb. 30 %-kal gyengébb az M 9 alanyénál. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el a talajban, ezért a fák támrendszert igényelnek. Csak jó minôségû talajon és öntözéssel termeszthetôk a ráoltott fajták. Sarjat ritkán, vagy egyáltalán nem képez. Közepesen télálló.

A körte általánosan használt alanyai a vadkörte magonc és a birs különbözô klónjai. A kettô közül a vadkörtemagonc a legelterjedtebb alany, de nô a birs alany használatának aránya. A vadkörte alany jó alkalmazkodó képességû, a legtöbb fajtával jól összefér, a ráoltott nemes gyorsan és erôteljesen fejlôdik. Hátránya viszont, hogy késôn fordul termôre. A birs alanyokon fejlôdô nemes gyengébb növekedésû, korábbi termôre fordulású és korábban érô színesebb gyümölcsöket terem. Hátránya, hogy sok fajtával összeférhetetlen.

A meggy alanyhasználatát tekintve elmondható, hogy a magyar faiskolák a meggyet 90-95 %-ban sajmeggyre szemzik, a fennmaradó 5-10 % meggy magoncra vagy vadcseresznyére kerül. A sajmeggy ilyen magas aránya azzal magyarázható, hogy talajban nem válogatós, a száraz vidékeken is jól fejlôdik. A ráoltott nemes gyorsan termôre fordul, korábban érik. A sajmeggy alanyú fa kisebb termetû, az ültetvény pedig rövidebb élettartamú.

A cseresznye alanyai közül a hazai termesztésben a vadcseresznye (magoncai és klónjai) és a sajmeggy (magoncai és klónjai) alanyok terjedtek el. A két alanytípus közül a sajmeggy az elterjedtebb (több, mint 70 % aránnyal). Ezeken kívül még használják a vadmeggy, valamint a különbözô fajhibrid alanyokat.

A hazai alanykutatásnak köszönhetôen a különbözô törpésítô alanyok terjedése várható, melynek eredményeként a fák térállása 4,5-5x3-4 méterre csökkenthetô. Ez azonban csak kiváló termôhelyi körülmények és öntözés mellett valósítható meg.

Az ôszibarack legelterjedtebb alanyai a keserûmandula és a vadôszibarack szelektált magoncai, de ezeken kívül használhatják még a mandulabarack és a szilva különbözô fajhibridjeit is. A keserûmandula (kb. 50 %) az ôszibarack klasszikus alanya, használata elsôsorban a száraz, meszes talajokon indokolt. Hátránya fagyérzékenysége, valamint az, hogy az ezen az alanyon telepített ültetvény fái nem kiegyenlített növekedésûek. Szelektált változatai: CT 431, CT 446, CT 447, CT 449. A vadôszibarack (35-40 %) alany nagyon mészérzékeny és levegôigényes, ezért használata csak a laza homok, illetve a közepes kötöttségû vályogtalajokon indokolt. A ráoltott nemes növekedési erélye nagyobb és az állomány kiegyenlítettebb. A mandulánál fagytûrôbb, de szárazságra érzékenyebb ez a típus. Szelektált klónjai: CT 2629, 2630, 932. Az Elberta és a Shipley fajták magoncait is használhatják alanyként. A mandulabarack alanyok használata meszesebb talajokon és újratelepítésekben indokolt. Szilvaalanyokat a hideg, nyirkos, kötött talajokon célszerû használni. A ráoltott nemes gyengébb növekedésû, ezért féltörpe alanynak is használható.

A kajszi üzemi termesztésében a mirobalan (60-65 %), a vadkajszi (30-35 %), és az egyéb szilvaalanyok (5 %) terjedtek el. Az alany megválasztásában elsôsorban a termôhelyi viszonyok játsszák a legfontosabb szerepet. A hegyvidéki kötöttebb talajokon a mirobalan és a szilvaalanyok, míg az alföldi homokos talajokon a vadkajszi alany terjedt el elsôsorban. Hazánkban létezik technológia, mely szerint a mirobalan alany és a nemes fajta között még egy szilva (közbeoltott) alanykomponens található, ez alkotja a fa törzsét. Így a kajszi legalább a talajmenti fagyokkal szemben ellenállóbb.

A szilva oltványait a hazai faiskolák zömében mirobalan magoncokra szemzik annak ellenére, hogy egyéb szilvaalanyok is akadnak hazánkban, melyek között szép számmal vannak különbözô mértékben törpésítô alanyok is. Az erôs növekedésû mirobalan egyeduralkodása (98-99 %) abból adódik, hogy az ültetvényeket rázógépes technológiára tervezik, melynek alapfeltétele a magas törzsû, erôs és jó teherbírású fa. A mirobalan alanyok szelektált magtermô fák magoncai ( C 162, C 174, C 359, C 679), vagy ivartalanul szaporított klónfajták.

A mandulát elsôsorban keserû-mandula alanyra szemzik, de minden olyan alanyon jól ered, amelyre ôszibarackot is lehet szemezni.

A dió fô alanya a közönséges dió magonca. Ezen kívül még használják a fekete dió magoncait is, de ez az alanytípus vírusérzékenysége miatt kezd kiszorulni a termesztésbôl.

A ribiszkénél és a köszméténél is használunk alanyt abban az esetben, ha törzses fácskaként termesztjük azokat. Ilyenkor a törzset az alanyként használt Ribes aureum adja. Hazánkban legelterjedtebb a R. aureum Pallagi 2 -es klónja.

Birset és naspolyát a faiskolák rendszerint birsalanyokra szemzik.


A szolgáltatásban szereplõ szövegek és képek nem másolhatók, nem jeleníthetõk meg más szolgáltatásban, kiadványban a GATE Kertészeti Tanszékének írásos engedélye nélkül!