szaporítás Ivartalan szaporítás és fontosabb módjai


Az ivartalan szaporítás alapja, hogy a növények különbözô (vegetatív) részeibôl nevelünk új növényt. A vegetatív szaporításnak a gyakorlat számára számos elônye van: az ezzel a módszerrel kapott utódok tulajdonságaikban megegyeznek az anyanövénnyel, termôre fordulásuk korábbi, egy anyanövényrôl rövid idô alatt nagyszámú utódot tudunk produkálni, ilyen módszerrel a csíraképes magot nem hozó fajták is szaporíthatók, valamint az összenövesztéses szaporításoknál a gyökérrészt is magunk választhatjuk meg.

Az ivartalan szaporításnak több módozata van, melyeket hat fô típusba sorolunk: megkülönböztetünk tôosztással, gyökereztetéssel, összenövesztéssel és mikroszaporítással ivartalanul elôállított, valamint természetes szaporítóképlet - sarj vagy inda - felhasználásával szaporított növényeket.

Tôosztáskor az anyanövényt nyugalmi állapotban annyi részre daraboljuk, ahány gyökeres szárrésszel rendelkezik. E szaporítási mód a hazai faiskolai termesztésben nem elterjedt, használata elsôsorban a házikertekben indokolt.

A gyökereztetés gyûjtôfogalom. Ide soroljuk azokat a szaporítási módokat, ahol a növény különbözô részeit meggyökereztetjük.

Bujtásról beszélünk abban az esetben, ha a gyökereztetés idején a szárrész az anyanövény részét képezi mindaddig, amíg az újonnan képzôdött járulékos gyökerek lehetôvé nem teszik, hogy az utód képes legyen az önálló életre. Az így meggyökeresedett utód az anyanövényrôl leválasztható és tovább nevelhetô.

A bujtás módjai az alábbiak lehetnek:

Dugványozással a legtöbb gyümölcstermô növény szaporítható, de jelentôs a ribiszke, a köszméte és egyes alanyok szaporításánál. Dugványozáskor az anyanövény különbözô szerveit (hajtás-, vesszô-, vagy gyökérrész) az anyanövényrôl való leválasztás után gyökereztetjük meg. A leválasztott szárrész fejlettsége alapján zöld, félfás és fás, a leválasztás módja szerint egyszerû, szakított és kalapácsos dugványokat különböztetünk meg. A legáltalánosabban használt dugvány az egyszerû dugvány. Azonban azoknál a növényeknél, melyek nehezebben gyökeresednek, szakított vagy kalapácsos dugványszedési módot használunk (Malus, Cydonia).

Az összenövesztéses ivartalan szaporítás a leggyakoribb szaporítási mód, mely alapvetôen kétféle lehet: oltás és szemzés.

Az oltás során két, három, vagy ritkán több növényegyed részeinek összenövesztésével kapunk új növényt. A keletkezett végtermék az oltvány. Az oltvány gyökerét, esetleg a törzs egy részét illetve egészét adó rész az alany, az erre ráoltott vagy szemzett rész a nemes. Vannak olyan esetek, amikor az alany és a nemes közé egy harmadik (úgynevezett "közbeoltott") fajta is kerülhet. Hobbikertészeknél, vagy gyûjteményes kertben gyakran elôfordul, hogy az oltvány nemes részét több fajta alkotja. Az oltás során kulcsfontosságú, hogy az alany és a nemes szöveteinek összeforradása tökéletes legyen, ezért gondosan kell megválasztani a partnereket, az oltás idejét és módját. Csak az azonos fajhoz tartozó, vagy a közeli rokonságban álló növényegyedek olthatók egymásra. Ha az oltás sikeres és az oltvány késôbbi élete során is harmonikus a két komponens együttélése, akkor kompatibilitásról, ellenkezô esetben inkompatibilitásról beszélünk. Az oltásnak a faiskolai termesztés fejlôdése folyamán több módozata alakult ki. Az, hogy ebbôl melyiket alkalmazzuk, függ az alany és a nemes vastagságától, az oltás idejétôl és több egyéb tényezôtôl is. Bármelyik oltásmódot is használjuk, a leglényegesebb szempont az, hogy az alany és a ráoltott nemes rész osztódó szövetei (kambium) a lehetô legnagyobb felületen érintkezzenek egymással. Ennek hiányában ugyanis az oltás sikertelen marad.

A különbözô oltásmódok megválasztása egyrészt attól függ, hogy az alany és az oltócsap vastagsága hogyan viszonyul egymáshoz, másrészt attól, hogy az alany héja elválik-e a fatesttôl vagy sem. Ezek alapján az oltásmódok az 1. táblázatban követhetôk nyomon.

A fás oltások közül bármelyik oltásmódot használjuk, mindegyik alapfeltétele, hogy az oltóvesszô teljes nyugalomban legyen. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy az oltóvesszôt lombhullás után, a keményebb fagyok beállta elôtt megszedjük a törzsültetvénybôl és hûvös, nyirkos helyen tároljuk a felhasználásig.

Szabadban tavasszal (február végétôl március végéig) és ôsszel (szeptemberben) végezhetjük azokat az oltásmódokat, amelyeknél nem alapfeltétel, hogy az alany héja elváljon a farésztôl. Az ôszi oltás azonban - a téli fagykár miatt - nem terjedt el a gyakorlatban.

Azokat az oltásmódokat, melyeknek alapfeltétele, hogy az alany "adja a héját", csak az intenzív nedvkeringés idôszakában végezhetjük. Ez az idôszak március végétôl egészen addig tart, ameddig nagy biztonsággal nyugalomban tudjuk tartani az oltóvesszô rügyeit.


Az oltásmódok csoportosítása felhasználhatóságuk alapján

FÁS OLTÁSOK(szabadban)
Az alany nem adja a héját
Az alany adja ahéját
alany-oltócsap átmérôjének viszonya
oltásmód
alany-oltócsap átmérôjének viszonya
oltásmód
átmérôjük azonos
párosítások, rügylapozás, chip-szemzés, oldallapozás
az alany átmérôje nagyobb, de kisebb mint az oltócsap 3-4-szerese
lapozások, oldalékezés
az alany átmérôje nagyobb, de kisebb mint a szemzôhajtás 2-3-szorosa
szemzés
az alany átmérôje nagyobb, mint az oltócsap 3-4-szerese
hasíték oltás, kecskeláb ékezés, oldalékezés
az alany átmérôje nagyobb, mint az oltóvesszô (szemzôhajtás) 2-3-szorosa
héj alá oltás
Kézbenoltás(helyiségben)
átmérôjük azonos
párosítások
 
 
ZÖLDOLTÁS
módja: hasítékoltás


A legelterjedtebb fás oltásmódok a következôk:



Zöldoltással a fás oltással nehezen eredô növényeket szaporítjuk, pl. a köszmétét május-júniusban. A visszavágott alany csúcsába vagy a vissza nem vágott alany oldalába oltunk, pl. hasítékoltással.

Szemzés. Tulajdonképpen az egyrügyes, vegetációban végzett héj alá oltást nevezzük szemzésnek. Ezzel az oltásmóddal ejtjük a legkisebb sebet, mégis itt a legteljesebb az érintkezés. A nemes fajta legkisebb részét, azaz az egyetlen hajtásrügyet, az úgynevezett szemet használjuk fel "oltóvesszôként". A levélhónaljban található "szembôl" ered az elnevezése is.

A szemzés ideje akkor van, amikor az alany héja könnyen elválik a fás résztôl, a hajtáson pedig már érett szemek vannak. Ez hazánkban az április közepétôl szeptember közepéig tartó idôszak. A szemzést végezhetjük az alanynak a földdel egy szintbe esô részén, tehát gyökérnyakba vagy feljebb, a koronahajtásokon. A gyenge növekedésû alanyon lévô oltványok elôállításakor a gyengítô hatás fokozása miatt újabban a gyökérnyak fölött 20-30 cm-rel rakják be a szemet.

A készítés idejétôl és a kihajtás módjától függôen kétféle szemzés különböztethetô meg: hajtó- és alvószemzés.


A hajtószemzés kora tavasszal, vagy május-júniusban végezhetô a veremben lévô oltóvesszôkrôl, illetve az anyanövényen már beérett hajtásokról szedett szemekkel. A készítés évében még kihajtanak, de ha hajtásaik nem érnek be tökéletesen, akkor könnyen elfagyhatnak. Elterjedtebb az alvószemzés.

Alvószemzéskor még az ôsz folyamán összeforr a nemes az alannyal, de a nemes rügy csak a következô év tavaszán indul fejlôdésnek. A készítés ideje július második felétôl szeptember elejéig tart. A szemek egészséges, jól fejlett hajtásokról, úgynevezett szemzôhajtásokról származnak. A leveleket kb. 10 mm-es levélnyél meghagyásával távolítjuk el. Általában a hajtás középsô harmadában lévô szemek a legjobbak. Lényeges a szemzôhajtások kiszáradástól való védelme, ezért szemzésig hûvös, nyirkos helyen tartsuk ezeket.

Az oltásokra vonatkozóan általános szabály, hogy azokat mindig tiszta és éles késsel végezzük. Az elkészült oltásokat kötözéssel rögzítjük, majd a sebfelületeket oltóviasszal bekenjük (kézbenoltásnál parafinozzuk), ezzel elzárjuk azokat a esetleges sok víztôl és megvédjük a kiszáradástól.

A mikroszaporítás egyre nagyobb teret hódít a szaporítóanyag elôállításban. Alapja, hogy merisztémacsúcsból, illetve kallusztenyészetbôl fejlôdött hajtásokat gyökereztetünk meg. Gyümölcstermesztésben elsôsorban a vírusmentes anyatelepek létrehozására alkalmas növényegyedeket, ritkán közvetlenül ültetvényanyagot állítanak elô ezzel a módszerrel.

Sarjról azokat a növényeket szaporíthatjuk, amelyek a gyökerek járulékos rügyeibôl, vagy a gyökérnyakból sarjakat képeznek (málna, szeder). A sarjakat nyugalmi állapotban választjuk le az anyanövényrôl, melyek közül csak azok igazán értékesek, amelyek jól fejlett saját gyökérrel rendelkeznek.

Indáról szaporítjuk a szamócát. A szamócatô a vegetáció során több- kevesebb indát fejleszt, melyek a talajjal érintkezve legyökeresednek. A gyökeres indanövények leválasztása július-augusztus hónapokban, vagy ôsszel a fagyok beállta elôtt (frigo palánta) történik.


A szolgáltatásban szereplõ szövegek és képek nem másolhatók, nem jeleníthetõk meg más szolgáltatásban, kiadványban a GATE Kertészeti Tanszékének írásos engedélye nélkül!